2006. november 20., hétfő

Már egy éve hogy nem írtam ide semmit.

A baj csak az, hogy azóta sem telik el nap, hogy ne gondolnék G-re. Azóta egyszer írt, de a válaszom után semmi. Pedig úgy szeretnék tudni róla. Azt sem tudom hol dolgozik, van-e valakije. Úgy látszik ő nem akar tudni rólam, bár ő többet találkozik a közös barátainkkal, biztos többet tud rólam mint én róla. Én annyit tudok, amennyit megírt még tavaly.

Pár napja találtam egy hozzászólását egy fórumon. Elsírtam magam.

 Hogy lehet kitörölni egy exet a fejemből?? Volt komolyabbnak tűnő exem is, az első, de ő teljesen más. Vele nemrég találkoztam és teljesen normálisan beszélgettünk, mint két régi barát. Ezt G-vel miért nem lehet? Na jó vele nem biztos hogy szívesen találkoznék, akkor lehet hogy végképp elvesznék. Vagy jól kiábrándítana, de ez még eddig nem sikerült, pedig voltak próbálkozásai. Már 5 és fél éve hogy szakítottunk, azóta vagyok a férjemmel. Aztóta is minden nap gondolok rá. Normális ez??

13:24 | blogblogom |

Bemutatkozás
ezt a szöveget helyettesítsd be a bemutatkozásoddal!